- 2007. augusztusában már hosszú évek óta szenvedtem kb. 30 kg súlyfeleslegem miatt. Alig tudtam felvánszorogni a házunkhoz vezető meredek útszakaszon, gondot okozott a cipőfűzőim megkötése, a gyors elfáradásaim, a gyakori fejfájások, derékfájások, viszereim erős terheltsége és persze a gyakori depresszió is, hisz a mozgás egy jó ideje nem volt része az életemnek.
- Egyik hozzátartozóm: nevezetesen anyám, egy augusztusi napon nem tudott felkelni az ágyából, mert annyira szédült és kórházba került egy komolyabb kivizsgálásra. Én pedig 88 éves apámmal maradtam kettesben a lakásban, akit amúgy is nehéz elviselni, dehogy most nekem kellett róla és mindentől gondoskodni, anyut látogatni - nost teljesen összeomlottam és idegi alapon elkezdem fogyni. kb. 3 kg. A többi családi részletet most nem mesélem tovább - csupán azt említeném meg, hogy anyám 3 héttel később meggyógyult, hazakerült a kórházból és én nem csak ennek örültem, hanem a néhány kg mínusznak is. Ekkor jött az az ötletem - mivel munkahelyemet is ezekben a hetekben kellett elveszítenem - hogy mi lenne, ha munkanélküli hónapjaimat és a spontán megindult fogyást megpróbálnám TUDATOSAN folytatni: legalább további néhány kg erejéig, hátha jobb lesz a közérzetem és a idő is gyorsabban telik majd. Nos, mondanom sem kell, valóban így történt - noha eleinte kínkeserves futásaim voltak, mivel még nem tudtam, hogy mit bír a szervezetem a sok lustaság után. Hát, 51 évesen a futást semmiképpen sem bírta. Úgyhogy néhány nap alatt be kellett látnom, hogy kocogással, futással (főleg eleinte) nem érek el semmilyen eredményt, csak izomlázat, csalódást és terveim feladását. Rövid kihagyás után ráálltam a futás helyett a gyorsgyaloglás módszerére. Azaz - mivel amúgy is meredek utcák bőven akadnak a környékünkön - igyekeztem minél többre egyre gyakrabban felkapatni, majd a tetején kicsit megpihenve egy másikra is felmászni (lehetőleg minél gyorsabban, de nem folyamatos terheléssel, mer azt még nem bírtam volna). Így az első hónapokat azzal az edzésformával töltöttem mindennap, hogy Pasarétről felgyalogoltam a Rózsadomb utcáira, majd az egyenes részeken pihenve sétálgattam picikét, visszafelé pedig kocogtam a lejtőkön. Étkezéseimből radikálisan elhagytam a cukrot: helyette csak édesítőszereket használtam. És láss csodát, a kilók elkezdtek rólam leperegni. A történetet (a blogot) hamarosan folytatom...
